Please visit our websites in other countries:

Shanghaji Expo

A Világkiállítás házigazdája: A 2010-es Világkiállítás megrendezésének a jogát a Jangce és a Huangpu folyó találkozásánál, a hatalmas tölcsértorkolat bejáratánál épült kikötőváros, Sanghaj nyerte el. A Világkiállítás 2010. május 1-én nyílik meg és október 31-én zár be. A szervezők 70 millió látogatóval számolnak, ami naponta átlagosan 400 000, csúcsnapokon 6-800 000 érdeklődőt jelent. Becslések szerint a látogatók megközelítőleg 5%-a érkezik majd a tengerentúlról.

Aktualitás: A 2010-es év Kína reformjainak és a világ felé történő nyitásának 32. éve lesz, emellett a 20. évfordulója annak, hogy Sanghaj Pudong-területe megnyílt, és fejlesztése elkezdődött.

Helyszín: többek között a Shanghai Új Nemzetközi Expo Központ és az Expo Performance Center

Megnyitó: A megnyitó ünnepségen a tűzijáték és a színes fényhatások mellett zenés-táncos események is szórakoztatják majd a közönséget. Este lézersugarak jelenítik meg az Expo 2010 logóját. A helyszínen gyönyörű virágok és zöld lombú fák között egy látványos felvonulás során az összes résztvevő nemzet bemutatót tart népdalaiból és néptáncaiból. Mindez az emberiség jobb életre való közös vágyát hivatott kifejezni.

Újdonság: A China Mobil shanghai divíziója negyedik generációs mobiltelefon hálózatot épített ki a Világkiállítás területén. A 4G rendszer hússzor gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé, mint elődje, a 3G – jelentette be január 14 – én a Telco. A 2010 – es Világkiállítás alatt a 4G rendszer olyan alkalmazásokat támogat majd, mint a nagy felbontású videó adás, a remote monitoring eszközök (RMON), valamint a nagy sebességű internet kapcsolat – közölte a Shanghai Mobile. Ez lesz az első alkalom Kínában, amikor az új generációs technológiát nagy területen a gyakorlatban használják

A világkiállítás témája: A 2010-es Sanghaji Világkiállítás témája a „Jobb város, jobb élet” szlogen köré szerveződik. A cél a 21. századi környezetbarát városi élettér kialakítása a fenntartható fejlődés jegyében. A kék ég, a zöld fű, a tiszta víz biztosítása központi kérdés lesz. Emellett a résztvevők tapasztalatot cserélhetnek a városi fejlődés irányairól, valamint megfogalmazhatják az új évszázad haladó gondolatait az emberek viselkedéséről, életstílusáról, munkahelyi környezetéről. Megtanulhatják, hogyan építhetnek környezetbarát társadalmat, és miként gondoskodhatnak az emberiség fenntartható fejlődéséről. Az Expo 2010 Sanghaj China az innováció és az interakció központja lesz. A világkiállítások fontos küldetése a kulturális kölcsönhatások révén történő lélek-újítás. A kulturális sokszínűséget szem előtt tartva hozzájárul az emberközpontú fejlődéshez, valamint a tudományos és technológiai innovációhoz.

Visszatekintés és várakozások: Az a tény, hogy Kína rendezi a 2010-es világkiállítást, már önmagában is kiemeli ezt az eseményt a világkiállítások sorából, mely várhatóan az eddigi legnagyobb és leglátogatottabb világkiállítás lesz. Mindez módot ad a világ, és a várakozások szerinti 70 millió – elsősorban kínai - látogató előtt a Magyarországról kialakult kép formálására, elősegítheti gazdaságunk eredményeinek, műszaki és tudományos szellemi kultúránk, technikai fejlődésünk vívmányainak, a sokszínű magyar kultúrának, környezeti értékeknek és azok megőrzésének, valamint idegenforgalmi lehetőségeink legjavának a világ – és Kína - elé tárását. Számos közvetett gazdasági előnyünk származhat a részvételből, többek között a befektetések növekedése, a kereskedelemi kapcsolatok fellendülése, a tudományos együttműködések kiszélesítése, és nem utolsó sorban a turizmus megélénkülése. A magyar kis - és középvállalkozások csak az elmúlt néhány évben kezdtek felfigyelni Kínára annak ellenére, hogy az ázsiai ország gazdasági fejlődése már a hetvenes évek közepén megindult Deng Xiaoping gazdasági reformjának köszönhetően. Mára Kína a világgazdaság egyik legjelentősebb nagyhatalmává vált. Nem árt odafigyelni Kínára. Nemcsak eddig elért eredményei miatt, hanem azért is, mert multinacionális cégekben gondolkodnak, jelentős a tőkekihelyezésük, a maga másfél milliárd fős lakosságával pedig hatalmas piacot jelent. Ez a piac ráadásul óriási tempóban fejlődik, így Kína már nem csupán az olcsó, exportcélú termelés lehetősége miatt vonzó, hanem mint értékesítési célország is dinamikusan fejlődik. Az ITD Hungary adatai szerint Kínában mindeddig húsz - harminc magyar kis - és középvállalkozás tudott jelentősebb eredményeket elérni. Emellett számtalan olyan magyar vállalkozást találunk itthon, amely Kínából importál, ritkábban oda exportál termékeket.

Magyarország a Világkiállításon: Hazánk a "Harmónia, kreativitás, vendégszeretet" jelmondattal mutatkozik be, melynek koncepciója a “Gömböc”. Az egyik legtekintélyesebb tudományos folyóirat, a Mathematical Intelligencer 2007 eleji számának címlapján egy magyar találmány képe jelent meg. Ilyesmi utoljára 1979-ben fordult elő magyar felfedezéssel - a Rubik-kockával. Két magyar tudós, Domokos Gábor és Várkonyi Péter megalkotta a világ első olyan tárgyát, amely homogén anyagból készült és minden helyzetben a talpára áll. Azaz: bárhova is fordítjuk, mindenképpen visszatér a „fenekére”. A találmány egy több ezer éves matematikai sejtés bizonyítása, amelynek tudományos jelentősége abban áll, hogy a magyar felfedezők írták le, majd készítették el az egyetlen stabil és egyetlen instabil egyensúlyi helyzettel egyaránt rendelkező testet. Ez a jelkép, a bonyolult tudományos, esztétikai, művészeti tárgy, benne van a sok tekintetben kivételes matematikai, természettudományos tudás, a szépség és a végtelenség gyönyörűsége, az egyetemesség, de ugyanakkor valamiben a legelső a világon. A Magyar pavilion kialakításában is a Gömböc játszott szerepet, vagyis egy hatalmas, 2x3 méteres Gömböc-installáció lesz látható a magyar standon. 
(Forrás: www.vilagkiallitas.hu)

Csomagajánlatunk a Shanghaji Expora

Választható hotelek

Hotel East China ***
A 327 szobás szálloda Zhabei kerületben helyezkedik el a belvárosban, a Pacific Mall Department bevásárló központtal szemben, 45 percre a Pudong nemzetközi repülőtértől. Szolgáltatásai: étterem, bár, fitneszterem, konferenciaterem, bowling pálya, ajándékboltok. Szobáihoz légkondicionáló, tv, telefon, széf, hütő, hajszárító, fürdőszoba tartozik hozzájuk. 
Megtekinthető: www.xm-hd.com

Hotel Ramada Wujiaochang ****
A 383 szobás szálloda a Huangxing úton található közel a főbb bevásárló városrészhez kb. 40 percre a Pudong nemzetközi repülőtértől. Szolgáltatásai: éttermek, bár, fitneszterem, konferenciaterem, bowling pálya, ajándékboltok. Szobáihoz légkondicionáló, tv, telefon, széf, minibár, internet csatlakozási lehetőség (térítés ellenében) hajszárító, fürdőszoba tartozik hozzájuk.
Megtekinthető: www.ramadash.com 

Renaissance Zhongshan Park Hotel *****
A 684 szobás szálloda a Changning negyedben helyezkedik el közvetlen összekötetéssel a ZhongShan Park metro állomással. A hotel 2009-ben elnyerte a legjobb új hotel Shanghajban címet. Szolgáltatásai: éttermek, bárok, konferencia termek, szauna, szolarium, fitneszterem. Szobáihoz légkondicionáló, LCD tv, telefon, internet csatlakozási lehetőség, DVD és CD lejátszó, fürdőszoba tartozik hozzájuk.
Megtekinthető: http://www.marriott.com/hotels/travel/shabz-renaissance-shanghai-zhongshan-park-hotel/

A csomag ára

Időszak: Május 1.-október 31. 

Csomag ára (5 nap / 4 éj):
East China Hotel 3* 
Kétágyas elhelyezés esetén: 380 USD/fő/csomag
Egyágyas felár: 160 USD/fő/csomag
Felnőtt pótágy: 350 USD/fő/csomag

Ramada Wujiaochang 4* 
Kétágyas elhelyezés esetén: 415 USD/fő/csomag
Egyágyas felár: 190 USD/fő/csomag
Felnőtt pótágy: 380 USD/fő/csomag

Renaissance Zhongshan Park Hotel 5* 
Kétágyas elhelyezés esetén: 485 USD/fő/csomag
Egyágyas felár: 260 USD/fő/csomag
Felnőtt pótágy: 420 USD/fő/csomag 

Nem foglalható időszak: május 1-3, július 1-7, október 25-31



A részvételi díj tartalmazza:
- 4 éjszaka reggelivel a kiválasztott szállodában
- Retur transzferek repülőtér-hotel-repülőtér Shanghajban
- 2 napos belépőjegy a Shenghai Expo területére privát transzferrel a hotel és az expo területe között
- Egész napos városnézés Shanghajban ebéddel. A túra során meglátogatjuk a Yu Yuan Garden-t, az Old Town-t, a Bund-ot, a Nanjing Road & People Square-t.
- A túrák tartalmazzák az angolul beszélő idegenvezetőt
- Minimum létszám 2 fő

A részvételi díj nem tartalmazza:
- a nemzetközi repülőjegyet
- személyes fogyasztásokat és a vacsorákanál elfogyasztott italok árát
- az utasbiztosítást

Feltételek:
- A fenti ajánlat minimum 2 fő együttes utazása esetén érvényes

Étterem javaslatok

a. Old Shanghai Moon (kínai étterem a JinJiang Hotelben)

b. The Door Shanghai (nyugati típusú étterem)

c. M on the Bund (nyugati típusú étterem)

d. Club Jin Mao (kínai étterem a hotel Grand Hyattben)

Hírlevél

Feliratkozás a hírlevelünkre

>>

Legfrissebb hírek

Vízummentesség a nepáli idegenforgalom fellendítésére

A tüntetések folytatódnak, a követség nyitva tart

Az első Michelin-csillagos étterem Magyarországon

Líbia nem ad vízumot a schengeni övezetből ékező utasoknak

Világörökségi címre javasolják a nyugat-ausztráliai Ningaloo-zátonyt

Net Travel Service | 1051 Budapest,Bajcsy-Zsilinszky út 12 | Eng.szám: R 01714/1998/1999 | Tel:+36 1 486 8080 | Fax:+36 1 267 7033 | info@nts-hun.com
web: Travelmarket Interactive